Már óvodás vagyok

Csipike Óvoda
Már óvodás vagyok

Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok /részlet/

Amikor Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodás. Korán reggel anyuval kettesben indultak az óvodába. Útközben találkoztak a postás bácsival, a sofőr bácsival meg a szomszédék macskájával.

Mindegyik megkérdezte Danitól:
– Hová-hová ilyen korán?

És Dani mindegyiknek elújságolta:
– Már óvodás vagyok, megyek az óvodába!

És akkor valamennyien összecsapták a kezüket a csodálkozástól, és ezt mondták:

– Nahát, már ekkora gyerek vagy! Óvodába jársz! Ki hinné, hiszen tegnap még kocsiban tologatott az anyukád!

Dani anyukája mindenkire rámosolygott, és azt mondta:

– Bizony, múlik az idő, nőnek a gyerekek.

Dani látta, hogy anyu büszke arra, hogy már ekkora fia van. És ő maga is büszke volt, hogy már óvodás. Dani még akkor is nagyon örült az óvodának, amikor befordultak a nagykapun. Az óvó néni is örült Daninak, mert ahogy beléptek az öltözőbe, megpuszilta és ezt mondta:

– Szervusz, Dani, örülök, hogy megjöttél, már vártalak.

De amikor anyu is megpuszilta Danit és el akart menni, akkor ő is legszívesebben elindult volna anyukájával együtt. Meg is fogta a kezét és indult kifelé, de akkor kiderült, hogy az óvodában nagy szükség van rá.

– Csak nem akarsz elmenni, Dani? – csodálkozott az óvó néni.
– Hiszen éppen azért vártalak, hogy vigasztald már meg ezt a kislányt.
– És egy piros kabát mögé bújó, síró-rívó, piros harisnyás lányra mutatott.

– Látod, ő még nem tudja, hogy milyen jó óvodába járni.

Dani odament a kabáthoz, és megpróbált mögéje nézni. A kislánynak csak a haja látszott, az is piros volt.

– Én mindennap ide fogok járni – kezdte a barátkozást Dani.

De a piros kislány ettől csak még jobban bőgött. Aztán Dani folytatta a barátkozást:

– Itt sok gyerek lesz, és sok játék, sokat fogunk játszani és az óvó néni szeretni fog minket.
– Én nem szeretem az óvodát, és nem szeretem a sok gyereket, és nekem sokkal több játékom van otthon, és nem szeretem az óvó nénit se! – mondta a piros kabát mögül.

Dani az óvó nénire nézett, hogy vajon hallotta-e a kislány szavait, és akkor vette csak észre, hogy az ő anyukája is elment. De most már nem mert sírni, mert mit szólna hozzá a piros kislány a kabát mögött, akit neki kell megvigasztalnia. Dani kívülről bedugta kezét a piros kabát ujjába.

– Engem Daninak hívnak, és téged? – kérdezte.


A kabát mögött csönd lett, aztán a másik ujja is felemelkedett, jobbra-balra kaszált, mintha keresne valakit. Dani elkapta a hadonászó kabátujját, de azt már az akasztó nem bírta tovább: leszakadt. Ott állt a piros kislány, keze az egyik kabátujjban. Dani keze pedig a másik kabátujjban. S elkezdtek forogni körbe-körbe.

– Inkább bent játszatok, gyerekek – mondta az óvó néni, és nem szidta össze őket a kabát miatt.

Dani és Pöszke – mert így hívták a kislányt – bement a szobába. Három gyerek volt bent. Egyik az egyik sarokban állt, a másik a másik sarokban, a harmadik meg a szőnyeg közepén ült és törölgette a szemét. Pöszke egyenest a középsőhöz tartott.

– Ez a fiú mindennap ide fog járni – mutatott Danira.
– És itt sok játék lesz, meg sok gyerek. Együtt fogunk játszani. És az óvó néni szeretni fog benneteket.

– Nekem azért kell óvodába járnom, mert mindenki dolgozik, és nincs aki vigyázzon rám – mondta a szőnyegen ülő, és megint törülgetni kezdte a szemét. A másik két gyerek egyszerre mondta:

– Az én anyukám is dolgozik.
– Az én anyukám is dolgozik – mondta Dani -, de én nem azért járok ide.

– És mert mind a négy gyerek kíváncsian nézett rá, mindjárt meg is mondta, hogy miért:

– Hanem azért járok ide, mert már óvodás vagyok.

 

(https://jatsszunk-egyutt.hu/ovikezdo-mesek)

 

 

Copyright © 2026
Minden jog fenntartva
Csipike Óvoda
Csipike Óvoda
CIF 4246033
Hunyadi János utca, 31. sz.
Csíkszereda, Hargita megye
Copyright © 2026
Minden jog fenntartva